11. nap - 2008. augusztus 18. hétfő
Sötétben indulás - 6-kor, de lámpa nélkül, mert világít az öreg kalácsképű telihold. 6 km után San Anton, a XV. századi templom maradványa mellett elhaladunk (most szálláshely). A megmaradt támpillér íve alatt halad át az aszfaltos út. Dombon vár áll, körben alul a település: Castrojeriz. Templom melletti kávézóban a lelkes pultos finom reggelivel szolgált. Városnézés, hosszú, de szép városka, 3 albergue-vel. A város szélétől ki a mezőre, hosszú kaptatón fel, és 10 km a Mesetán. 11 óra után S. Nicolas-nál egy szépen felújított pici templomban jó szívvel, halk zenével, teával, kávéval és lekváros kenyérrel várják a fáradt zarándokokat. A szentélyben lehet elmélyedni magunkban, imádkozni, aki akar, vagy csak egy kicsit megállni. Igazán megható. Van néhány emeletes ágy is, ha valakit itt ér az este. Továbbmenve újra egy nagy kőhídon kelünk át, majd pedig egy tartományi határt is átlépünk, és követjük a jeleket. Itera de la Vega-ban pihenő, utána hosszú menetelés az egyre forróbb időjárásban. Bevonszoljuk magunkat Boadilla kicsi faluba, ahol több albergue is van, a privát kívülről nem tűnik olyan szupernek, mint amilyen belülről. Egy belső udvaros, régi házakkal körülölelt hely a templom tövében. Medence partján rosado iszogatása, napozgatás, intenzív pihike. A recepciós ember (Ugo) -kicsit tud magyar-, nagyon lelkesen kísérgeti a vendégeket. Boadilla-ban (magán) szállás: 5 Eu/fő. Közös vacsora: 9 Eu/fő, hosszú asztaloknál. |
 |
|