Az út The road
185 km 09_Villafranca_Alto de Predaja_San juan De Ortega_ Ages_ Atapuerca_Orbaneja_Villafria_Burgos__38 km 223 km
 
9. nap - 2008. augusztus 16. szombat
Korai indulás sötétben. Játszótér, templom mellett el, ösvényen, köves utakon haladunk, szélkerekek látványával. Eső csepereg, fenyves és tölgyes erdőben színesbe öltözött ufók száguldoznak el. 1000 m fölött járunk, éles szél fütyül. Így haladunk 12 km-en át. Beérve San Juan de Ortega-ba, megreggelizünk. Kis hosszúkás téren kinyitják a templomot, megnézzük belülről is. Tovább Ages-ba, ahol egy ősemberes múzeum van. Atapuerca után köves kapaszkodó, meredek út felfelé. Pici falvakon keresztül jutunk el Garmon elővárosba, majd Burgosba. Nagyon hosszú út vezet a központba, végig az új részeken, hatalmas házak között legalább 10 km-t kell menni a város szélétől. A leghosszabb távot tettük meg utunk során: 38 km! Délutánra értünk a szálláshelyre (ami a gyönyörű katedrális közelében van), és már csak a hatodik emeleten kaptunk helyet. Na, ez aztán egy tömegszállás! Rengeteg embert befogad. Ez eredetileg egy mozgáskorlátozottaknak épített bentlakásos iskola, így tágas, de kevés vizes helyiséggel, nyáron sok emeletes ággyal berendezve. Itt találkoztunk Boglárkával, Tamással és a kanadaiakkal újra. Fürdés után levánszorogtunk a városba, ahol evés, ivás után felfrissülve sétálgattunk. A történelmi belváros hangulatos, a katedrális nagyon szép, csodás. Burgos-ban (önkormányzati) szállás: 3 Eu/fő.