Jó tanácsok
Mindenkinek tudnia kell, hogy fizikailag és lelkileg mit bír. Mindenki, aki elhatározza, csinálja végig az utat úgy, ahogy Ő gondolja.
Mi ebben a fejezetben csak hangosan gondolkodunk, akinek van ruhája, ezt ne vegye magára.

A ruházat 
Mi kétféle használatra szánt könnyű felső ruházatot vittünk magunkkal. Egyik a gyalogló ruha: túracipő, nadrág, ing (aláöltöző, ami jól szellőzik, és nem tartja meg a vizet magában)
A másik a városi ruha: szandál, vászonnadrág levehető szárral, ing (mint az előbbi).
A fehérneműből 3 váltást vittünk, hogy legyen tartalék, ha nem lehet mosni.

A ruhadarabok rendszeres váltogatása (gyalogló és városnéző) pihentette az embert. A kevés ruhadarab miatt mindennap mosni kellett.

A ruházat kiegészítő darabjai
– szellős, széles karimájú kalap
– női ruházat esetében kendő, mely árnyékol, és véd a széltől
– esőkabát
– vékony, meleg, hosszú ujjú polár felső (a flanelinget nem javaslom)

A ruházat részletei
Mi rövid szárú sportcipőt vittünk. Margitnak nem volt vele baja, mindketten bírták végig. Az én cipőm a 2/3 útnál elfáradt, lekoptak a cipőtalp elsődleges rúgói, és megrepedt a talpa. Esőben már beázott, a kopás miatt lehetett érezni a földön a kavicsokat.

Úgy gondolom, ha újra indulnék, félmagas cipőben gyalogolnám végig az utat. A rövid cipőben az egyenetlen terepen nagyon billeg a láb, és ez bizony elég fárasztó minden nap. Az utak jelentős része durva kavicsos, helyenként görgeteg kő, szikla. Biztos, hogy a boka fáradása összefügg a láb edzettségével is, de itthon a Bükkbe is csak félmagas cipőben megyek ki. Nem gondoltam, hogy ilyen terep fogad. Meg lehetett csinálni, de ha lehet könnyebben, miért ne.

A napsütés örömei
Én sötétebb bőrű vagyok, bátran hagytam a lábamat és a karomat a bal oldalon égni. A zokni alig nézett ki a félcipőből, a rövidnadrág félrövid volt, a trikó rövid ujjú. Viszont nagyon sok zarándokot láttunk, aki csúnyán le volt égve. Akinek érzékeny a bőre, vagy lenge, hosszú ruhába menjen, vagy vigyen erős napfényvédő krémet. Volt olyan alkalom, amikor délben az erős napon hosszú ujjú flanelingben mentem, mert már nekem is sok volt a nap.
Arra is oda kell figyelni, hogy sok esetben olyan érzi az ember, mintha be lenne borulva, felhős lenne az idő, holott a vékony felhőn átsüt a nap, és éget. A hosszabb déli gyaloglás során mi is kentük magunkat napvédővel. Összefoglalva, az általános bőrűeknek semmi gondot nem jelenthet a napsütés, ha egy kicsit odafigyelünk.

A gyaloglás kiegészítői
A túrabotot mi nem használtuk korábban. Most egy párat vittem, hátha megkedvelem, és nem kell eldobni útközben. Azonnal ráállt a kezem, és megszoktam a használatát. Hegymenetben segített a vállat tehermentesíteni, lejtmenetben stabilitást adott. A sík terepen megmozgatta a vállat, és a karokat. És volt még egy előnye: segített kialakítani egy olyan ritmust, mely hosszútávon tartható volt. Néhány nap után biztattam a feleségemet, Margitot, hogy próbálja ki. Nyakas menyecske, de két nap után udvariasan megkérdezte, kell-e nekem mind a két bot. Hazáig vitte magával az egyik botot…

Napszemüveget vinni kell. Én nyakba akasztva próbáltam megvédeni az elhagyástól és az eltöréstől. Mivel a kalapomnak is volt megkötője, a nyakamban lógott a fényképezőgép és a hátamon a hátizsák kapaszkodott belém, a kezemben pedig ott lógott a túrabot, és a napszemüveget minden fényképezésnél le kellett vennem a szemem elől, egy hét múlva letörtem az egyik fülét. Vettem egy olcsó kínait, amin viszont nem láttam át. Összehúztam hát a szemem az erős fényben. Margit az úton végig tudott vigyázni a szemüvegére. Meg lehet csinálni, aki nem úgy megy az útra, mint egy karácsonyfa.

Kulacsra szintén szükség volt. Bár hőszigetelő burkolattal vettük, mikor csomagoltunk, felmértük, mekkora többlethelyet foglal el, és otthon hagytuk a burkolatot. Vizet ritkán vittünk benne. Mindkettőnknél volt egy-egy (nálam 7 decis, Margitnál 1/2 literes). Ha lehetett, narancslevet tettünk bele. Volt olyan alkalom, amikor az esti rozé bor megmaradt, így másnapra fröccsöt tettünk a kulacsba. Hát délre elég meleg fröccs sikeredett az elegyből.
Én úgy tapasztaltam, hogy a kulacs taralma elég volt a napi gyalogláshoz. Igaz, hogy minden településen, amelyen keresztülhaladtunk, megálltunk a központban, nézelődtünk, és ha lehetett beültünk a kocsmába, és megittunk egy deci frissen facsart narancslevet, délfelé már inkább egy deci rozét. Nagyon jó volt leülni és nézni az embereket, az életüket. A spanyol barátságos, őszinte ember, szegényen, de tartással, egyenes gerinccel él. Utunk során csak Barcelonában láttunk lumpen, lecsúszott embereket. Szintén csak a nagyvárosban jelentek meg a fogyasztói társadalom modern, az éjszakában élő fiataljai.

Az iratok és pénzünk védelmére nagy gonddal készültünk. Két helyre tettük a gyaloglás alatt. A pénz egy része Margit nyakában lógott az irataival, a pénz másik része a hátizsákom mélyén kuksolt. Az irataim a nyakamban voltak a fényképezőgép táskájának zsebében. Éjjel a fejünk alatt, vagy a fal felőli oldalon tartottuk. Sehol nem voltunk sem mi, sem az irataink, vagy a pénzünk veszélyben.
Találkoztunk egy erdélyi kispappal az út alatt egy este. Neki Barcelonában, amikor a parkban aludt, ellopták a pénzét és a fényképezőgépét. Ami rosszabb volt: a bankkártyáját nem fogadták el az automata pénzkiadók. Került viszont egy francia útitárs, aki kölcsönzött neki addig, amíg az édesanyja nem küldött utána egy kis pénzt. Élethelyzet.
Elmondhatom, nekünk biztonságos utunk volt. A végére készültünk, amiről azt írta néhány visszaemlékező, hogy arrafelé álzarándokok lopnak. Mivel szakadó esőben tettük meg a zarándokút ezen szakaszát, mi ilyet nem tapasztaltunk. Viszont azt láttuk, hogy ezen az utolsó 100 km-en felhígult a zarándokok csapata. Egyre több lett mellettünk a frissen vasalt, szafari öltözékű zarándok, akinek még az árcédula is a nyakában lógott. Természetesen náluk két méteres zarándokbot volt (frissen lakkozva, fém véggel, gondosan ráakasztva a jelképes kis dísztök), mellyel igyekeztek a zarándoklat komolyságát láthatóan kifejezni. Ez még nem is lenne baj, de amikor 30 fős csoportban mennek, és semmi csomag nincs náluk, mert azt szervezett kisbusz viszi előttük, az már baj. Volt úgy az utunk során, hogy délelőtt 9 órakor lehagytunk egy 30 fős „valódi” zarándokcsapatot a mi természetes ritmusunkkal. 15 órakor, mikor beértünk aznapi úti célunkba, már a sörözőben üvöltöttek a saját nyelvükön valami kocsmai dalt és söröztek.

Térképet vittünk. Nem tudtam megvenni, elkérni a hírhedt angol útikönyvet. Az internetről letöltöttem egy térképsorozatot, mely napi beosztásban ábrázolta az utat, valamint vettem egy részletes spanyol atlaszt, és kimásoltam az aktuális oldalakat színes másolóval. A lapokat fóliával beborítottam. A térképek 8x18 cm-es lapokon voltak. Úgy gondoltam, ez a méret könnyen kezelhető, a kézitáskába könnyen elrakható.
Ezzel nem is volt baj.
A letöltött térkép, melyről kinn megláttam, hogy egy könyv melléklete, kicsi elnagyolt volt, és mivel nem ábrázolta az út környezetét, nem volt tájékozódási pontunk, ha a térkép nem segített. De sebaj. Az utat, ha kell, térkép nélkül is végig lehet járni. Vagy a társak segítenek, vagy a helyi lakosok.
Az emberek nagyon kedvesek és tisztelik, aki elindul az úton.

Volt olyan esetünk, hogy Pamplonában annyira néztük a város közepén a várat, ami mellett ment az út, hogy csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy idős úr megállít minket, és erősen artikulál. Mivel nyelvi nehézségünk volt, én kicsit ellenkeztem, mondván magamban, mit magyaráz ez itt, mi tudjuk, mit teszünk. Úgy 5 perc múlva az erős artikulálásából kezdtem megérteni, hogy azt magyarázza nekünk, hogy nem jó felé megyünk. Sőt, megfogta az ingemet, és húzott visszafelé. Ekkor engedtünk az erőszaknak, és mentünk vele egyre hálásabb szemmel nézve rá. A park közepén rámutatott egy távoli táblára, kezet fogott velünk, és ment a dolgára mosolyogva.
Bárhol jártunk és kérdeztünk, mosolyogva segítettek.
Az utolsó 60-70 km alatt már látszott az embereken a fásultság. De ezen a szakaszon nagyon sok zarándok halad. Úgy gondolom, a sok szervezett zarándok okozza a fásultságot.

Védőeszközök bizony kellenek. A napszemüvegről és a napvédő krémről már írtam. A kalapot is említettem. A könnyű és vékony esőkabátra sajnos az utunk végén nagy szükség volt. Ekkor 2 napig mentünk esőben. Mi könnyű kerékpáros esőkabátot vittünk magunkkal. Az itthoni próbautunk során kiderült, hogy a szél felemeli a fejünk fölé, mert könnyű. Ezért a hátsó részre két megkötőt varrtunk utólag, és ezeket elöl összekötöttük, hogy leszorítsák a köpeny első részét. Pazarul működött. Kicsi volt, könnyű volt, és bírta az esőt. Volt úgy, hogy egy nap ötször vettük fel, meg le menet közben.

Utunk során egy alkalommal a rögös terep miatt a bokám és elöl a lábszár izmait lekötő inak bedagadtak estére. Vettünk bokavédő speciális zoknit (boka-gumi). Ez elszorította a lábat. Mást próbáltam ki. Vizes borogatást tettem a bedagadt részre, és ráhúztam a térdgumit. A cipő nem engedte lecsúszni. Ez már működött, de kicsi volt a hatásfoka és nem igazán javult. Gondoltam egyet, és rátettem este, majd reggel is a Flektor tapasz egy leszabott darabját. Azonnal hatott, és egy nap alatt lelohadt a gyulladás. Más alkalommal a bőrkeményedés alatt kialakult mély vízhólyagot gyógyította meg a Flektor tapasz. Egy napig a hólyagon hagyva és rajta járva, a problémás bőrfelület fellágyult. A bőr már nem nyomott, és a hólyag felszívódott. Olyan mélyen volt, hogy nem tudtam kiszúrni, viszont égetett és fájt. Tehát a Flektor tapaszt melegen ajánlom. A vízhólyag kiszúrását nem mondom most el, más leírások tartalmazzák, és én is leírtam a felszerelések részben.

Apropó, a csípős dolgok!
Minket elkerült ez a probléma. Találkoztunk azonban olyan fehér bőrű koreai leánnyal, akit a bogarak rendesen összecsíptek. Engem az egyik szálláshelyen végigrágott valami. Másnap kimostam a hátizsákomat, a napon megszáradt és minden rendben volt. Még vakaróztam egy kicsit, de aztán elmúlt. Margit megúszta csípés nélkül. Tehát javaslom, vigyen mindenki magával a csípésre gyógyírt.

Mosni minden nap kellett. Margit itthon kijelentette, hogy szappant viszünk. Azzal lehet mosakodni, fürdeni és mosni. Így tettünk. Sajnos a szappan elég hamar elfogyott, hiszen minden nap legalább 5 alkalommal használtuk. Vettünk helyi szappant. A szappan vétele egy csoda volt. Valószínűleg falun nem használnak gyakran szappant.
A falvakban apró mindenes boltok vannak. Ezekben az uborka mellett találtunk egy szappanszerű tárgyat – úgy nézett ki, és úgy volt csomagolva. Az otthoni reflexeket alkalmaztuk, és tényleg szappant vettünk. Szerintem egy erősen kénezett, fertőtlenítő mosószappant vettünk. Utólagos vélemény, hogy ott nagyon jó volt. Csak az illatát, azt a kénes szagot kellett megszokni. A szappan színe halványfekete volt. A reflexekre azért utaltam, mert ha veszünk egy sima tusfürdőt, illatozhattunk volna. Így viszont le voltunk fertőtlenítve. Ilyen az, ha egy asszony puritán. Ez nem baj.

Vittünk magunkkal csipeszt és szárítókötelet. Néha kellett a kötél az út elején. Általában mindenhol van mosóhely, és mellette szárítási lehetőség és csipesz. Volt úgy, hogy a nagy tömeg miatt kellett kihúznunk a saját kötelet. Általában mindenki a mosással kezdte a szálláshelyen a berendezkedést. Ez néha, ha sokan jöttünk össze, egy egészséges versenyt eredményezett.

Semmink nem tűnt el mosás után, szárítás közben. Mindig minden ott maradt a kötélen, legfeljebb nem pont ott, hanem kicsi odébb tolva. Az egyetlen csere a véletlen műve volt. Egy német testesebb (nem kövér) legény, aki már másodszor járta végig az utat, felajánlotta, hogy mossunk együtt, mert így olcsóbb. Rendben, beadtuk a mosatlant, és leültünk borozni. Mikor a mosógép befejezte, elosztoztunk a ruhadarabokon. Másnap az új helyre megérkezve veszem fel a sötétszürke, aláöltözős trikómat, és látom, hogy a felére lefogytam, és lötyög az ing. Hát szegény legénnyel elcseréltük az egyforma, globalizált trikónkat! Én lötyögtem benne (szellős volt), ő viszont nagyon izomembernek nézhetett ki az én testre simuló trikómban.

A fürdés mindennap egy ünnep volt. Az út eléggé poros, ezért felfrissített a fürdés. Indulás előtt itthon vettünk egy profi törülközőt (30x70 cm) ami minden vizet azonnal felszívott, és ezt rögtön el is párologtatta. És fontos, hogy kicsire össze lehet tekerni. Szintén vettünk egy szuper fürdőpapucsot. Szükség volt rá. Ezek és a szappan biztosították a naponkénti megtisztulást.

Az alvás könnyen ment. A hullafáradt ember úgy alszik, mint egy bábu. Általában 10 ágyas szobák voltak, ritkábban 40 vagy 5 ágyas. Mindenhol emeletes ágy van. Ezen általában vízhatlan, mosható huzat van, és helyenként adtak eldobható lepedőt. A fürdés és a mosás után megágyaztunk, azaz kiterítettük a hálózsákot. A séta után fogmosás és szundi következett. Beugrás a zsákba és alvás. Talán egy alkalom volt, amikor Leonban a hatodik emeleten éjjel egy rövid ideig hallottam, hogy egy nő úgy horkolt, mint egy fűrészüzem. De reggel is szaporázta. Közben nem tudom, mert aludtam.

Ébredés (néha telefonnal ébresztés) után 10 perc alatt elhagytuk a zarándokszállást. Ilyenkor nincs senki a háziak közül az épületben. Este elvégzik a regisztrációt, beszedik a pénzt, kedvesek és elmennek. Mikor a csapat kirajzott, kitakarítanak, és kezdődik minden elölről számukra. A 10 perces elindulás csak úgy volt lehetséges, hogy minden el volt már pakolva a zsákba, csak a hálócuccokat kellett eltenni. A tiszta ruha a zsákon volt. Hajnalban fejlámpával indultunk. Ha lehetett, mi indultunk elsőnek. Ezért lábujjhegyen kellett elindulni. Ha megvártuk a többiek ébredését, akkor óriási dugulás alakult ki. Az emeletes ágyak között az 50 cm-es hely négy embernek meglehetősen kis terület. Ezért kerültük a közös ébredéseket. Ha elaludtunk, akkor inkább végigszundikáltuk a szoba ébredését és indulását.

Étkezésre, főzésre mindenhol van lehetőség. Vásároltunk a kis vegyeskereskedésekben ennivalót és vagy hideget ettünk (ez igen ritka volt), vagy főztünk. Volt edény, tányér, tésztaszűrő, evőeszköz, kés, egyszóval minden. Volt elektromos főzőlap és mosogató. A legtöbb esetben elmentünk ebédelni, vacsorázni, vagy befizettünk a háziak étkére. A spanyoloknál ún. menü van. Ez valami előételt (saláta, leves stb.), majd főételt és a végén desszertet jelent. Általában mindhárom fogást 5-5 lehetőségből lehet kiválasztani. Az előolvasásból megjegyeztük, hogy a hal bizonytalan lehet, ezért halat sehol nem ettünk. Bizony volt olyan társunk, aki panaszkodott a halra. Mi megúsztuk gyomorrontás nélkül.

Reggeli
Mint már írtam a reggelit általában indulás után 2 órával ettünk egy utunkba eső falu kocsmájában. A legelterjedtebb a főtt krumplis tojásrántottával töltött kifli volt. Jó laktató. Mi ketten ettünk meg egyet. Ritkán a szálláshelyek adtak reggelit. Ilyenkor pirítóst lehet sütni, hozzá kitesznek az asztalra lekvárt, vajat és nutellát. Lehet teát és tejeskávét is inni.

Italok
 Üveges rostos narancslé, vagy frissen csavart narancslé, kávé, tejeskávé. Természetesen a reklámozott üdítők kaphatók a legtöbb kisboltban megvehetők. És van ásványvíz nagy választékban. Amire nem számítottunk, Spanyolország ezen részén ali lehet kapni szénsavas ásványvizet (minerál con gas). Mindenhol csak szénsavmentes ásványvíz kapható. Vadászni kell a szénsavasra.
Az alkoholos italok hasonló választékban állnak rendelkezésre, mint otthon: sör, bor, pálinka. A sör finom és drága. A borból általában vörös bort ittunk, de ha lehetett inkább a Rozét választottuk, mert nem volt annyira testes, ezért jobban oltotta a szomjat. Sőt, mi még fel is hígítottuk 3/5 rész szénsavas ásványvízzel. A pálinka. Nos ez már nehezebb. OLUHA néven adják, de ezt az egyszerű szót minden kis faluban máshogy hangsúlyozzák, így soha nem értették, mit kérek. Volt amikor grappát adtak, volt amikor rendes pálinkát és volt amikor tojáslikőrt töltöttek ki. A vizet nem nagyon próbálgatuk.

Közlekedés
Spanyolországban közlekedni egy nagy kaland. Mindig sikerül eljutni a célba, de nem az itthon megszokott módon. A közlekedési eszközök szinte mindenhol mágneskártyával működnek. A bérletek is mágneskártyák. A kártyát egy gép bakapja és felől kidobja.
Az izgalmat a menetrend kiderítése és annak megállapítása jelenti, honnan is indul az a fránya busz? Az állomáson a menetrendet egy, a mennyezetre kiakasztott 15 colos monitoron futó sorok jelentik. Ott kell állni és várni addig a szerencsés pillanatig, amíg átfut a képernyőn a keresett járat. Több közlekedési vállalat működik párhuzamosan eltérő színű buszokkal. A jegyeket csak annak a járatnak a jegyirodája adja. A távolsági buszon is meg lehet venni a jegyet, de az induló állomáson az elővételes jegyek elsőbbséget élveznek, a fizetős utasnak meg kell várnia, hogy felfér-e.
Az egész közlekedés olyan, mint a spanyol ember: lassú, kedves és nyugodt.
Azt ajánlom, egy információs helyen meg kell nézni/kérdezni, mikor indul a célállomásunkra busz. Ilyenkor gyors és precíz választ kapunk. A jegyvétel helyét is elmondják. Az információs felvilágosítás nélkül már kalandosabb.
A közlekedési eszközeik tiszták, kényelmesek, pontosak. Jó közlekedni.