Így indult.Kemény hideggel jött a január. Ritka, amikor a Tisza így befagy.

Befagyott csónakok dideregnek a jégben.

Jég és hó mozgásban.

A Holt-Tisza csendje és magánya.

Amikor leáll az élet és türelmesen figyel, vár.

Búcsúzik egy téli nap.

Kirobbant az élet, minden zöldben.

A tavaszi nap színes búcsúja.

Egy hirtelen zápor frissíti fel a meleg nyárelőt.

A táj metisztul és csillog. Kell a nagy megújuláshoz.

Ez az, amikor berobban a természet, amikor minden összenő és egymásra borul.

A fény izgatottan játszik a sok levélen.

A lemenő nap fénye mögött ott az éjjel sötéte.

Másnap a fények laposan érkeznek, az árnyékok hosszúak.

Mindent átvilágít a fény. Mindennek saját eleven színe van.

Újabb fordulót írt le a föld, a nap megint átért a túloldalra.

Még megszínezi a virágokat.

Még megélezi a zöld levelek kontúrját.

Még értelmezi a farönkök egykori életét.

Megvilágítja az elcsendesedő fűszál-hadsereg millió éles kardját.

Az előző évi bornak is sajátos színt ad a nap.

Ragyog az eleven piros szín.

Lassan újra búcsúzik a nyár. Elfárad a fény, megbarnul a háttér.

Jólesik az őszi meleg napsugár.

A szinek elfáradnak, a nap mellett a szüret is ad egy kis meleget.

Újra hidegbe burkolózik az egykori zöld táj. A szőlő napjényes leve csendesen fortyog magában a kamra sötétjében.